M. C. Beaton - Agatha Raisin és a parázna lódoktor

Nem sokat vártam, ahogy letettem az első kötetet már folytattam is Agatha újabb kalandjaival :)

Ez a könyv sajnos rövidebb volt, mint az első, de több humoros jelenetet is kaptunk. A második rész kb. 1 évvel az első után játszódik (vmikor január környékén talán). Agatha épp a bahamai nyaralásáról tér haza, eléggé csalódottan, mivel nem találkozott jóképű szomszédjával James Laceyvel, pedig egy elejtett megjegyzése szerint ő is oda készült...
Lemond a férfi 'üldözéséről' (James nagy örömére), inkább az új fiatal állatorvost, Paul Bladent nézi ki magának - ahogy a falu legtöbb asszonykája. Agatha ismét azzal az ötlettel szemez, hogy visszatér Londonba és újra munkába áll, ráadásul egy régi ismerőse jó ajánlattal kecsegteti...[Ez a szál szerintem felesleges volt, bár adott egy nyomot, hogy Paul Bladen miért is udvarol minden nőnek.]Végül mégis inkább Carsley-ban marad ugyanis újabb rejtélyes haláleset történik - a sokak által szeretett új állatorvos meghal. Persze ismét amatőr nyomozás indul - James Lacey Agathával karöltve igyekszik feltárni az esetet. James a megírandó hadtörténeti könyvétől menekül, Agatha meg persze kap az alkalmon, hogy a férfi vele szándékozik tölteni az idejét :)

A könyv főleg az állatorvos ismerőseinek, múltjának feltárásával foglalkozik, meg James és Agatha 'se-veled-se-nélküled' kapcsolatáról. Kedves főszereplőnk ugyanis mindig elijeszti a férfit, amint egy kicsit elengedi magát, és esküvőről és szenvedélyes nászútról kezd fantáziálni...
"James Lacey kíváncsian nézett rá. A maga kötekedő módján vonzónak találta Agathát.Most, hogy már nem próbálta magát behízelegni a kegyeibe, James látta, hogy vannak jó oldalai. Az alakja arányos, bár kicsit zömök, a lába remek, kicsit apró, barna szeme intelligens, és fényes, egészséges barna hajából kétségtelenül drága fodrászmester kreált jó frizurát."
A nyomozás részét kicsit untam, sok szereplőről volt szó, és néhány nőt nem tudtam hova tenni. Ami viszont a kárpótolt, a humor - ez a rész még viccesebb, mint az előző, többször hangosan felnevettem és percekig nem tudtam abbahagyni (pl.: a mosdós jelenetnél).
"Egy földbirtokos már nem zárhat ki senkit a birtokáról. Ha nem olyan minden lében kanál alakok lepik el, mint maguk, akkor azok az istenverte környezetvédők mászkálnak a hátizsákjukkal. Biodiósszeleteket esznek, és finganak. Tudják, mitől vékonyodik el az ózonréteg? A megszállott egészségbuziktól, akik undorító korpa- és diószeleteket falnak, és mindenfelé finganak. Mérges gázokat és fingot bocsátanak ki. Ki kéne nyírni őket." - Lord Pendleburyt hallhattuk XD
"– Nos, miben sántikált már megint, Agatha? – kérdezte Bill. – Wood közrendőr, itt mellettem, áthívott a George-ba. Egy nő, akire a maga személyleírása illett, bement a női vécébe, és vandál pusztítást végzett. Kiszakított a falból egy mosdót, és elárasztotta vízzel a helyiséget. Látták, hogy utána ide rohant be. Mit tud felhozni a mentségére?– Pattanás nőtt az orromon – motyogta Agatha.– Beszéljen hangosabban. Nem hallom.– Pattanás nőtt az orromon! – üvöltötte Agatha." 
Egy két szereplőn meglepődtem - ahogy az első részben is furcsa volt, hogy udvariatlan angolok jelentek meg - pl ebben a részben Bill Wong szülei elég barátságtalanok voltak.

Ezt tumblr-ön találtam :D
Ez a könyv is egy könnyed, egy délutános/napos kikapcsolódást nyújt. Az újdonság varázsa már elmúlt, ezért nem kap 5 pontot, de továbbra is kíváncsi vagyok Aggie újabb eszement kalandjaira!
A következő könyvben a címéből (Az elültetett kertész) ítélve gondolom a kertészkedésről fog szólni, vagyis Agatha végre belefog egy hobbiba. Már várom mikor tanul meg rendesen főzni :)

4/5

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2011
Eredeti cím: Agatha Raisin and the Vicious Vet
Sorozat: Agatha Raisin 2.
Oldalszám: 286
Ár: 3500 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Carsely, a kellemes falucska ugyan kissé unalmas hely Agatha ízléséhez képest, de az új állatorvos megérkezése egészen felvillanyozza. Abban reménykedik, hogy véget érnek a férfiínséges évek. Ám még mielőtt bármi történhetne, a jóképű Dr. Paul Bladen egy véletlen balesetben meghal. De valóban baleset történt? A körülmények határozottan gyanúsak. Agatha hamarosan rájön, nem ő volt az egyetlen, aki a vonzó állatorvos szerelmét áhította. Kiderül, jó néhány falubeli hölgy táplált hasonló reményeket – miközben sokat szenvedett volt felesége nem győzött örülni, hogy végre-valahára megszabadult a doktortól. Agatha érdeklődése újra a szomszédja, James Lacey felé fordul, akit korábban sikertelenül próbált meghódítani. Azt reméli, a gyilkossággyanús ügyben folytatott közös nyomozásuk majd összehozza őket. A falubeliek azonban úgy gondolják, jobban tennék, ha felhagynának a detektívesdivel, mielőtt újabb tragédia történik…"

1 megjegyzés:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.