Szösszenetek

június 09, 2012
Idén sem sikerült elmennem Bp-re a Könyvhétre több ok miatt sem. Így csak itthonról olvasom a beszámolókat, és vágyakozom a molyokkal, a kiadókkal, és az írókkal való találkozásra. De most aztán elhatároztam magam, hogy jövőre ha törik, ha szakad én 'mápedig' elmegyek! :)

Addig is marad a netes rendelés, amivel apasztom a frissen kapott fizetésem :D

A könyvmolyképző.hu nagy (-50%-os!) akcióját már múlt szombaton, a nyitás délelőttjén kihasználtam, és megrendeltem a Soullesst, és Kate Morton 'Elfeledett kertjét'. A Felszáll a köd is terveben volt, de már nem volt kapható; mire értesültem, hogy utólag megrendelhetem alábbhagyott a lelkesedés, meg a spórolási vágyam is feltámadt :) A szombati regisztráció és a rendelés nagy kaland volt, mert a honlap folyton összeomlott annyian ostromoltuk, de én még pár éve egyetemistaként megedződtem a Neptunon, és a frissítés gombról le se szállva sikerült végrehajtanom az 'ákciót'. A rendelésem pedig elvileg épp ma érkezett meg, de lusta vagyok bemászni érte a belvárosba, majd hétfőn elfutok érte. :)

Most pedig megrendeltem az Ad Astra egyik könyvét, A felhúzhatós lányt - csupa jót olvastam erről is, és most nagy kedvem lett hozzá. (És meglepve vettem észre, hogy olyan régen rendeltem a Booklineról Shoplinreról, hogy visszacsúsztam a Line 1-re - hát szégyen és gyalázat :D)

Közben készülök a nyaralásra, idén Egerbe megyek, ezért újraolvasom (igazából hallgatom) az Egri csillagokat, és a Jumurdzsák gyűrűjét is tervbe vettem, de arra már nem hiszem, hogy lesz időm :) Persze a könyvtárból kivettem egy útikönyvet is, az Eger és környékét (szerk. Csörnök Mariann), tavaly ebből a sorozatból készültem fel a pécsi utamra is. Nagyon hasznos ez a sorozat, tele fontos infókkal, térképekkel, a múzeumok-látnivalók elérhetőségeivel. Mivel kis alakú könyv, ezért akár a kirándulás közben magával viheti az ember.
Aki járt már ott, vagy helyi lakos bátran ajánlhatna jó helyeket (antikvárium, kv-zók, stb) ;)

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.